Mikor évül el az adótartozás?
Egy bt. esetében, ahol felszámolási eljárás keretében az ügyvezetőt, mint mögöttes felelőst az adótartozás megfizetésére kötelezték. A betéti társaságnak a tartozása 2008-ban járulék meg nem fizetéséből keletkezett. Hány év után évül el az adókötelezettség ebben az esetben? –A kérdésben szereplő problémára a tényállás teljes körű ismerete mellett adható egzakt válasz.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 164. paragrafusának (1) bekezdése szerint az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni.
A költségvetési támogatás kérelmezéséhez, a túlfizetés visszaigényléséhez való jog – ha törvény másként nem rendelkezik – annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az annak igényléséhez való jog megnyílt. Az elévülés hat hónappal meghosszabbodik, ha az adóbevallás késedelmes benyújtásakor, illetve a költségvetési támogatás igénylésekor az adó megállapításhoz, illetve a költségvetési támogatás igényléséhez való jog elévüléséig kevesebb, mint hat hónap van hátra.
Az Art. 164. paragrafusának (6) bekezdése alapján az adótartozás végrehajtásához való jog az esedékesség naptári évének utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el. Amennyiben az adóhatóság végrehajtási cselekményt foganatosított, az elévülés 6 hónappal meghosszabbodik. Az adóbevallás késedelmes benyújtása esetén az adótartozás végrehajtásához való jog elévülése megszakad.
Ha az adózó ellen felszámolási eljárás indul, az adótartozás végrehajtásához való jog elévülése a felszámolás kezdő időpontjával megszakad, és az elévülés a felszámolási eljárás befejezéséről hozott döntés jogerőre emelkedését követő napon újból megkezdődik. Ha az adó, a bírság és a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás végrehajtásához való jog elévült, a tartozást terhelő késedelmi pótlékot is elévültnek kell tekinteni.
A kérdésben írtakból arra lehet következtetni, hogy az említett adózó esetében egy már jogerősen megállapított és végrehajtható adótartozásról van szó, így az adótartozás végrehajtásához való jog elévülését szükséges megvizsgálni.
Az adótartozás végrehajtásához való jog főszabály szerint az esedékesség naptári évének az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, ugyanakkor ezt az Art. 164. paragrafusában meghatározott körülmények jelentősen befolyásolhatják, úm. kitolhatják annak határidejét, így valamennyi körülmény ismerete nélkül nem határozható meg annak pontos időpontja.
Ugyanakkor a kérdés szempontjából mindenképpen lényeges, hogy az Art. idézett rendelkezése értelmében az adótartozás végrehajtásához való jog elévülése a felszámolás kezdő időpontjával megszakad, és az elévülés – tehát a fent jelzett minimum öt éves időtartam – a felszámolási eljárás befejezéséről hozott döntés jogerőre emelkedését követő napon újból megkezdődik.
Forrás: Adózóna 2015.06.