A múlt csütörtöktől már új törvényt kell alkalmazni a fizetési késedelmeknél.
Behajtási költségátalány új törvény visszamenőleg
Úgy tűnik, a behajtási költségátalány új jogintézményét a magyar gazdasági élet – a bevezetése óta eltelt majd három év alatt – úgy tűnik nem tudta jól befogadni, aminek számos oka lehet (gazdaságiak és szabályozásiak is). A korábbi problémákon próbál segíteni a Magyar Közlöny 39. számában 2016. március 23-án megjelent 2016. évi IX. törvény a behajtási költségátalányról, amit visszamenően is alkalmazni kell.
Az intézmény alapját a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2011/7/EU irányelv képezi, ami biztosítani akarja, hogy a vállalkozások határon átnyúló ügyletei ne járjanak nagyobb kockázatokkal, mint a belföldi ügyletek. Ezért az irányelv lehetővé teszi általánosan, késedelmes fizetés esetén a jogosultaknak, (hitelezőknek,) hogy előzetes felszólítás nélkül folyamodjanak késedelmi kamat felszámításához. Az irányelv 6. cikke rendelkezik a késedelemhez kapcsolódó behajtási költségek megtérítéséről. E szerint a tagállamok biztosítják, hogyha a kereskedelmi ügyletekben késedelmi kamat válik esedékessé, a hitelező jogosult az adóstól legalább negyven eurós átalányt követelni. Ennek második bekezdése szerint az átalányösszeg külön felszólítás nélkül, a jogosult számára felmerült behajtási költségekért kártérítésként válik esedékessé.
Az irányelv magyar bevezetése már a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi törvény (1959-es Ptk.) került átültetésre 2013. július 1-jétől, majd az új Ptk.-ban; ugyanakkor fordított alanyi megközelítéssel, mint az irányelv, azaz a magyar szabályozás az adós kötelezettsége oldaláról rendelkezik, szemben az irányelvvel, ami a hitelezőnek adott jogot az átalány követelésére. A Ptk. szerint, „ha a vállalkozások közötti szerződés esetén a kötelezett – illetve szerződő hatóságnak nem minősülő vállalkozással kötött szerződése esetén a szerződő hatóság – fizetési késedelembe esik, köteles a jogosultnak a követelés behajtással kapcsolatos költségei fedezésére negyven eurónak megfelelő” forintösszeget megfizetni. Ebből adódott az első jelentős megközelítési eltérés és probléma, hiszen az irányelv a jogosult hitelező döntési kompetenciája mellett a jogosult jogairól rendelkezett, a kötelezett megfelelő információk birtokába juthatott. Míg a magyar szabály a kötelezettre írt elő olyan kötelmet, amelynek az érvényesítése a másik féltől (a jogosulttól) függött. A kötelezettet eleve egyfajta objektív behajtási költségátalány terhelte, hiszen a költségátalányt kizáró, vagy negyven euró alatti szerződéses kikötés semmisnek számított, ugyanakkor a kötelezett függő információs helyzetbe került a hitelezőtől. Ugyanis többször vitatottá vált az irányelvnek az a rendelkezése, hogy a behajtási költségátalány feltétel nélkül megilleti a hitelezőt, de a hitelező lemondhat-e erről. Ez utóbbi döntésig pedig a kötelezett függő helyzetben van, aminek hossza viszont nem volt szabályozva.
Ez utóbbi függő, (bizonytalan) információs helyzet számviteli leképezésére született szabály szerint egyéb ráfordításként kellett elszámolni minden mérlegkészítésig ismertté vált – a mérlegfordulónap előtti időszakhoz kapcsolódó – behajtási költségátalányt (lásd a számvitelről szóló 2000. évi C törvény (Sztv.) 81. § (2) bekezdés b) pontja). A jogosult ezzel szemben az óvatosság elvét követve csak akkor köteles a tárgyévhez vagy az azt megelőző évekhez kapcsolódó behajtási költségátalányt könyveiben feltüntetni egyéb bevételként, ha a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg is rendezték (Sztv. 77. § (2) bekezdés b) pontja). Ha pedig a jogosult a behajtási költségátalányt nem érvényesíti (lemond, elengedi), akkor az nem is szerepel a bevételei között, és nincs ajándékozási illeték következménye sem. Ilyenkor – ha a költségátalány összegének beérkezése előtt a jogosult kifejezett nyilatkozattal lemond annak összegéről – a kötelezett a behajtási költségátalány összegét kivezeti a kötelezettségek közül, és annak összegét az egyéb bevételek (korábban a rendkívüli bevételek) között mutatja ki, (Sztv. 77. § (3) bekezdés l) pont, 2016. év előtt 86. § (3) bekezdés h) pontja alapján).
Az adminisztrációs feladatok a fentiekkel nem értek véget a kötelezett oldalán, ugyanis az illetéktörvény alapján levezethető, hogy az ajándékozási illeték tárgyát képező vagyonszerzést az állami adóhatósághoz 30 napon belül be kell jelenteni. Ennek elmulasztása pedig jelentős bírsággal járhat.
A nagy mennyiségű adminisztrációs többletmunka mellett sok olyan kötelezettség került a könyvekbe, amelyről a piaci szereplők közötti üzleti kapcsolat alapján nagy biztonsággal lehet valószínűsíteni, hogy azt a jogosultak nem fogják felszámítani, ami különösen a kkv szféra – egyes esetekben kötelező – tőkerendezése kapcsán csak erősítette ezen vállalkozások tőkehiányos állapotát, illetve helytelenül mutatta a vállalkozás tőkéjét. Olyan esetek is előfordultak, hogy a felek többszörös részletfizetésben állapodtak meg, és az egyes részletek után bekövetkező pár napos késedelem esetén többször is könyvelni kellett a behajtási költségátalányt, az egyes részletek nagyságától függetlenül.
Az előzőek nyomán a szakmai érdekképviseletek javaslatait is figyelembe véve született a hivatkozott törvény. Egyben a Ptk. vonatkozó rendelkezései hatályon kívül helyezésre kerültek. A Ptk.-n kívüli – külön törvényben történő – szabályozás előnye az is, hogyha a jelentős viták kapcsán az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indítana, akkor ez már nem a Ptk.-t érintené.
A behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény (Betv.) az irányelv logikáját követi, amikor áthelyezi a szabályozás vonatkozási pontját az információval és döntési joggal rendelkező hitelező oldalára. A jogosult a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezetéül negyven eurónak megfelelő, a Magyar Nemzeti Bank – késedelem kezdőnapján érvényes – hivatalos deviza-középárfolyama alapján meghatározott forintösszegre (a továbbiakban: behajtási költségátalány) tarthat igényt. Tehát e szerint a hitelező jogosult a behajtási költségátalányra külön fizetési felszólítás nélkül, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel kötelező élnie. A jogosultság fennállásától bizonyos értelemben független kérdés a behajtási költségátalány iránti követelés érvényesítésének, esedékességének kérdése. Annak érdekében, hogy a kötelezett ne legyen túl hosszú ideig bizonytalanságban afelől, hogy a jogosult ténylegesen igényli-e a behajtási költségátalány megfizetését, az új törvény előírja, hogy a követelés érvényesítéséhez a késedelem bekövetkezésétől számított egy éves jogvesztő határidőn belül van csupán lehetőség.
A követelés teljesítésének így kettős esedékességi időpontja van: önkéntes teljesítés esetén ennek az időpontja számít. Ha az önkéntes teljesítésre mégsem kerül sor, de a jogosult igényt tart a behajtási költségátalányra, akkor azt érvényesítenie kell. A követelés esedékességének időpontja ebben az esetben a teljesítésre való első felszólítás időpontja. Ilyenkor is fontos az, hogy a behajtási költségátalányt a kötelezett késedelembe esése napjától számított egy éves jogvesztő határidőn belül lehet érvényesíteni.
Pontosításra került az is, hogy milyen ügyletekre vonatkozik a behajtási költségátalány. Egyfelől a vállalkozások közötti, valamint a vállalkozás és szerződő hatóság közötti kereskedelmi ügyletekre, másfelől pedig ezen ügyletek ellenértékének kiegyenlítéseként teljesített valamennyi fizetésre terjed ki. Ebben új elem, hogy a törvény hatálya az irányelvnek megfelelően csak az érintett jogalanyok kereskedelmi ügyletekből eredő pénzköveteléseinek teljesítésére vonatkozik. Például nem terjed ki a fogyasztók egymás közti és a fogyasztók és vállalkozások közti ügyletekre. Kereskedelmi ügyletnek e szerint a vállalkozások, illetve vállalkozások és szerződő hatóságok között lebonyolított olyan ügyletek minősülnek, amelyeknek tárgya fizetés ellenében áruk adásvétele vagy szolgáltatások nyújtása. Az előzőeknél a vállalkozásnak számít a szerződő hatóságnak nem minősülő, önálló gazdasági vagy szakmai tevékenységet folytató szervezet, még ha az adott tevékenységet egyetlen személy is végzi. Tehát az egyéni vállalkozó is ilyennek számíthat.
Az új törvényben is szerepel az a kitétel, hogy a vállalkozás, illetve a szerződő hatóság a behajtási költségátalány megfizetésére nem köteles, ha az erre irányuló igény érvényesítése során a késedelmét kimenti. Továbbra is megfogalmazásra kerül, hogy a behajtási költségátalányt kizáró vagy azt negyven eurónál alacsonyabb összegben meghatározó szerződési kikötés semmis, valamint a behajtási költségátalány megfizetésére irányuló kötelezettség teljesítése nem mentesít a késedelem egyéb jogkövetkezményei alól, valamint a kártérítésbe a behajtási költségátalány összege beszámít.
A behajtási költségátalányról szóló törvény március 24-től lépett hatályba, de azzal a céllal, hogy segítse a 2015. évi rendezetlen ügyek zárását. Ezért a hatálybalépését megelőzően kötött kereskedelmi ügyletből eredő fizetési kötelezettség teljesítésének késedelme esetén is alkalmazni kell azzal a sajátossággal, hogy a törvény hatálybalépésekor fennálló késedelem esetén a behajtási költségátalány érvényesítésére megszabott jogvesztő határidőt e törvény hatálybalépésétől kell számítani. Számviteli szabályokat illetően egy átmeneti rendelkezést fogalmaz meg a törvény azokra, akik a könyveikben a korábbi szabályok figyelembe vételével kimutattak behajtási költségátalány miatti kötelezettséget: a jogosult által ezen időpontig nem követelt behajtási költségátalány miatti kötelezettségeiket az egyéb bevételekkel szemben kell megszüntetni. Ezzel mentesülnek a számviteli és adózási szempontú önellenőrzés alól is.
Forrás: www.adozona.hu
