A 2018/54. számú adózási kérdés érdekes egyedi esetet tárgyal, aminek több közérdekű tanulsága is van. A történet lényege, hogy egy gazdasági társaság munkaviszonyban álló ügyvezetője 2017-ben több alkalommal úgy vett fel pénzösszegeket a kft. pénzforgalmi számlájáról, hogy e tételeknek a társaság érdekében történt felhasználását semmilyen bizonylat vagy okirat nem igazolta. A felvetett kérdés arra irányult, hogy milyen adóvonzatai vannak a szóban forgó összegnek.
Első olvasatban a felek között fennálló jogviszonyt kellene megvizsgálni, ami alapján az összegeket munkabérnek tekintenénk, és ennek megfelelően állapítanánk meg a közterheket a szociális hozzájárulási adótól a szakképzési hozzájáruláson keresztül, egészen az egyéni járulékokig.
Az adóhatóság megközelítése azonban más volt, és a vizsgálódása során abból indult ki, hogy az összeg tekintetében kifizetőnek minősül-e az említett társaság. Álláspontja szerint nem.
A kifizető fogalmát a kérdéses időszakban – az immár régi – adózás rendjéről szóló törvény (2003. évi XCII. törvény) 178. szakaszának 18. pontja határozta meg, amely fogalom megegyezik az új Art. (2018. évi CL. törvény) 7. paragrafus 31. pontjának meghatározásával. E szerint kifizetőnek minősül az a belföldi illetőségű jogi személy, egyéb szervezet, egyéni vállalkozó, amely (aki) adókötelezettség alá eső jövedelmet juttat, függetlenül attól, hogy a juttatást közvetlenül vagy megbízottja (posta, hitelintézet) útján teljesíti.
Az adóhatóság megítélése szerint a „kifizetői minősítés az adóköteles jövedelem juttatását feltételezi, a „juttatás” egy aktív, erre irányuló szándék alapján megvalósított cselekmény. Az a körülmény, hogy a társaság a magánszemély általi pénzfelvételről utólag értesül – továbbá, hogy egyet nem értése esetén módjában áll megtenni a szükséges intézkedéseket – nem feleltethető meg a jövedelemjuttatás szándékos, aktív tevékenységet feltételező fogalmának.
A gazdasági társaság kifizetői minősége az ismertetett esetben egyedül akkor valósulhatna meg, ha a társaság feltárná a pénzösszeg elvonását és a magánszemély tartozását, majd a tartozást tudatosan elengedné. A tudatos elengedés ugyanis már megfeleltethető a juttatás fogalmának. Ebben az esetben a társaság kifizetői minősítése az elengedés pillanatában következne be és a juttatott összeg tekintetében a társaságot terhelnék a személyijövedelemadó-, illetve járulékmegállapítási, -levonási és ezzel összefüggésben fennálló -bevallási kötelezettségek.
Mivel nem a tartozás tudatos elengedéséről van szó, a társaság nem minősül kifizetőnek és az szja-törvény 4. paragrafusának (2) bekezdése alapján, a pénzforgalmi számláról felvett összeg a magánszemély bevételének, mégpedig – jogviszony hiányában – egyéb jövedelmének minősül. És mivel e jövedelem nem kifizetőtől származik, az összeg után a magánszemélynek kell az egészségügyi hozzájárulást is megfizetni, egészen pontosan annak 82 százaléka után az szja-törvény 29. paragrafusának 2017-ben hatályos előírásainak megfelelően. (Az idei évben ez az érték 84 százalék.)
Ebben a megközelítésben tehát összességében lényegesen kevesebb közteherrel jár, a jogcím nélküli „illegálisan” felvett összeg, mint a „szabályosan” kifizetett összeg.
A bemutatott konkrét eseten túllépve, érdemes szót ejteni azokról a kifizetésekről, amikor a juttatásban részesített személy nem áll biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban a kifizetővel. Ilyen helyzet például, amikor egy anyavállalat díjazásban részesíti leányvállalata alkalmazottját, vagy a közszférásban, amikor például egy kormányhivatal dolgozója anyagi elismerésben részesül egy háttérintézménytől.
Korábban (2005. és 2010. között) az e körbe tartozó kifizetések is biztosítási kötelezettséget keletkeztettek „járulékelkerülési technikák megakadályozása érdekében”. Így például az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 4. paragrafusának a) pontja rögzítette, hogy foglalkoztatónak minősül az is, aki a biztosítottnak a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyára tekintettel vagy azzal összefüggésben járulékalapot képező jövedelmet juttat.
E szabályok azonban 2011-től hatályukat vesztették, és ezekben az esetekben – biztosítási kötelezettség híján – a kifizetőnek a jelenleg még létező, százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie, míg a magánszemélyt csak személyi jövedelemadó terheli.
Forrás: www.adozona.hu
